Fefe élete

Endokrinológia

Komolyan mondom ez egy elmebaj ami ebben az országban folyik egészségügy címszó alatt. Fefe idő előtt szőrösödik a nemi szervénél, ami lássuk be baj hiszen még csak 4,5 éves. Az elmúlt 4,5 év alatt kapott szegénykém annyi gyógyszert, kezelést, hogy biztos valamelyik okozta, de akkor is ki kell vizsgálni nehogy valami nagyobb baj jele legyen.Évente… Tovább »

Nephrológia

Mai nap a nephrológia napja volt. Vittünk vizeletmintát, volt UH is, és kontroll a doktornővel.Az uh-nál szokásos kb 40 perces csúszással bejutottunk, persze Fefe türelme igen hamar elfogyott (ismét nem mulatott éjszaka), majd a vizsgálat közepén sírásba tört ki (az uh nem fáj), így tv nézéssel (uh kép) figyelemtereléssel végigcsináltuk a vizsgálatot. A vesék mérete… Tovább »

Hintaszék

Tegnap voltunk egy helyen, és ott Fefét gyerek hintaszékkel várták. Ült benne ott is 1 órát, és semmi problémája nem volt vele, sőt, még tetszett is neki 🙂 így felbátorodtunk és elkezdtünk vadászni gyerek hintaszék ügyben. Találtam is egy képek alapján megfelelőt, amit ma megnéztünk és meg is vettünk, nagyon kedvező áron. Ismerkedés:  Lehet benne… Tovább »

Panaszáradat

Mai nappal fogyott el végleg a türelmem és elkezdtem a panaszleveleket megírni és elküldeni szinte mindenhova ami eszembe jutott. A mai történet a közgyógy igazolvánnyal kapcsolatos volt.Ez a kártya arra szolgál, hogy a gyermek állandóan szedett gyógyszereit ingyen, a tápszereit ingyen vagyis amíg a keret összege tart ki tudjuk váltani. Alanyi jogon jár évi 6000Ft… Tovább »

Fogászat 2

Tegnap kellett visszamenni a fogászatra, hogy kifúrt fogacskát be tudja tömni a doktornő. (szellőztetve volt).Ahogy megérkeztünk a váróba, Fefe felismerte hol is vagyunk, kezdődött a balhé (sírás, feszítés). Nyílt az ajtó, Fefét átvette Mama, hogy picit kinyújtsa magát, na ekkor gyermek iszonyat sírásba kezdett, de hamar rájött hogy nem Ő van soron, így olyan hamar… Tovább »

Egy szombati nap :)

Ezen a héten intenzív torna volt Fefének, itthon zajlik most már a torna, (eddig eljártunk most meg hozzánk járnak) 🙂 és a jövőhéten is intenzív lesz.Eredménye: Fefe szuper laza, a lapockái felszabadultak, erősebb sokkal, a kedve is jobb 🙂Lovagolni is voltunk ma, és ott is meg lett dicsérve Fefe (szeretek ide járni, mindig valami pozitívat… Tovább »

Fogászat

Őszintén megvallva, ez volt a mumus eddig az életünkben. Túléltünk már millió epilepsziás rohamot, reflux által keletkezett iszonyat görcsöket, kihűlést, felforrást, és még sorolhatnám, de eddig a fogászatra nem volt szükség. Sajnos eddig 🙁 Nehéz volt kitalálni mi a baja Fefének, (izomláz, meleg..), de tegnap  este megláttam az egyik fogát, hogy az bizony lukas. Na… Tovább »

Fürdőruha főpróba

Ma megtörtént a spéci fürdőruha főpróbája. Picit nagy még, de Fefének tetszik, gyönyörűen tartja benne a fejecskéjét, jó kis találmány 🙂 Gyakorlunk tovább, csak másik uszodát kell keresni, mert ahova most járunk ott sokszor hideg ahhoz a víz, hogy Fefe feszes izmai el tudjanak lazulni teljesen és szabadon tudjon mozogni.... Tovább »

Autóvásárlási támogatás

Idén ismét beadtuk Fefe részéről az autóvásárlási támogatást. Tavaly új autóra igényeltük, amit meg is kaptunk, de olyan feltételekkel lehetett volna új Suzukit (csak és kizárólag Suzukit) venni, hogy nem éltünk a “lehetőséggel”. Megnéztük az egyik kereskedőnél, persze nem annál akinél a szerződést kellett volna kötni, mert náluk ugyan autót nem tud az ember nézni,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!